Energia és Fény az Útkeresőknek és az Úton lévőknek

Miről ismered fel az Ikerlángodat?


Ezzel az írásommal reagálnék az utóbbi hetekben felém záporozó kérdésekre, és hangsúlyoznám, az alábbi írásommal senkit nem akarok támadni, sem személyeskedni, vagy felelősségre vonni. Leírom a véleményemet, mint mindig, ezzel másoknak erőt és hitet adva. Pontosabban VISSZAADVA.


Hogyan jövök rá, tényleg Ő az? Azt hiszem, ez népszerű téma. Azért fogtam e cikk megírásába, mert úgy érzem, úgy látom, teljes a káosz a szívekben és a fejekben. Rengeteg téves információ kering mindenhol erről az egész Ikerláng dologról, mindenki feltételezget, érteni akarja, tudni akarja, mégpedig most azonnal….


Mindannyian félünk attól, hogy éveken át dolgozunk önmagunkon valakiért, a vele való kapcsolatért, reménykedünk, várunk, és kiderül, rossz ajtó előtt üldögéltünk…harcoltunk a semmiért. Mert tévedünk. Mert Ő mégsem Ő…


Az interneten sok minden terjed. Az emberek össze vannak zavarodva. A káosz a világban egyre erősebb. Akinek nem elég erős a hite, az bizony most elbizonytalanodik. Ő mégsem Ő???!!!!


Most ismét csak a magam tapasztalatából tudok igazán meríteni, és persze a velem együtt önmagukon dolgozó, velem totális szinkronban lévő barátaim, ügyfeleim életéből, tapasztalásaiból, felismeréseiből. Nem tartom hitelesnek azt, aki nem éli át, és úgy beszél róla, mi is az Ikerláng, vagy éppen nem ismerte fel. Azt sem tartom hitelesnek, ha valaki minden pillanatnyi hangulatát bőszen megossza itt-ott, hogy mások osztozzanak a baján, ami nyilván nem tudatos, mégis ilyenkor szétossza a fájdalmát, ezzel sok embert rántva magával a hitetlenség bugyraiba, mert a birkaszellem itt is működik, számtalan ilyet látok különféle facebook csoportokban, fórumokon. Valaki elkezd panaszkodni, feltételezgetni, elméleteket gyártani, és a többiek helyeselnek, mert magukra veszik. Hát persze, hogy magukra veszik, amikor egy GLOBÁLIS, MINDENKIT ÉRINTŐ FOLYAMAT ZAJLIK AZ „IKERLÁNG PROJEKTBEN”… Mindannyian felültünk egy hullámvasútra, és egyszerre repülünk, egyszerre zuhanunk.


NEM AZ A DOLGUNK, HOGY A MÁSIKAT IS MAGUNKKAL RÁNTSUK A MÉLYBE, HANEM, HOGY MEGTANULJUK A MÁSIKAT A MAGUNK HITÉVEL TÁMOGATNI.


Ha bármit írsz, mondasz az Ikerláng kapcsolatokról, tedd azt megalapozottan. Nem biztos, hogy mindenben igazam van nekem, vagy neked, vagy másnak. Mégis, vedd észre ebben a felelősségedet. Sok ember reménykedik, a hite, a lelke pengeélen táncol. Elég egy rosszul megfogalmazott mondat, és egy hétig nem tud felállni a padlóról. MI ITT MINDANNYIAN EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK, /EZ MÁR TITANIC MÉRET INKÁBB. J / ,EGYMÁSRA VAGYUNK UTALVA, EGYMÁST TÁPLÁLJUK, EGYMÁST SEGÍTJÜK. Ne azért csatlakozz egy facebook csoporthoz, akár az enyémhez, akár máséhoz, ne azért írj ki valamit ide-oda, ne azért menj el ezoterikus eseményekre, hogy jól kipanaszkodd magad. Azért menj el, azért posztolj, azért beszélgess a többiekkel, mert ez egy energia. Egy pozitív energia, ha azzá tesszük. Legyünk már picit kevésbé hitetlenek. Lássuk meg a jót. Keressük a pozitív élménybeszámolókat. Merítsünk a tisztaságból, a szeretetből, ami ott van az orrunk előtt. Ne csak a negatívat ragadjuk ki.


Tehát: vársz, remélsz, harcolsz, és közben fogalmad sincs, vajon van-e értelme.


Először is. Ne várd őt. Ne reménykedj. Ne harcolj. Ne érte dolgozz magadon. Dolgozz önmagadon azért, hogy teljes életet élhess. Soha ne várj semmire. Ne harcolj, kivéve, ha fekete mágia van, a harc ellentétes energiákat és egyhelyben toporgást, Akasztott Ember állapotot szül. Az életet a jelenben kell megélni, a pillanatból kell kihozni a maximumot, és itt nem felelőtlen életre, napról-napra élésre gondolok. Mindig minden pillanatot használj arra, hogy önmagadnak és a környezetednek adj. Adj szeretetet, tiszteletet, boldogságot, gyógyítást, tanítást, szolgálatot, alázatot. Ne remélj, hogy majd Ő egyszer elérkezik hozzád, tudd, hogy elérkezik. Ne azt mond: Így legyen. Mondd azt: Így lesz.


Másodszor. Legyen erős a hited. Kérj bizonyítékot az égiektől. Mutassák meg, hogy jó úton jársz-e. Ebből a folyamatból a legtöbbet tanulsz. A lelkedet megerősíti, magasra emel.


MÉG HA NEM IS VAGY BIZTOS BENNE, HOGY AZ AZ IKERLÁNGOD, AKIT HITTÉL, HOGY AZ, MÉG AKKOR IS VAN ÉRTELME. MERT ENNYIT SENKI NEM ADOTT NEKED, MINT Ő. IGEN, Ő. Ő, AKI ELFORDUL TŐLED, AKI NEM ÁLL SZÓBA VELED, AKI MINDENKIVEL KAPCSOLATOT KEZD, CSAK VELED NEM, AKI KEGYETLENÜL BÁNIK VELED, AKINEK LÁTSZÓLAG JÉGBŐL VAN A SZÍVE, AKI ANNYIT BÁNTOTT, MINT ÉLETEDBEN EDDIG SOHA SENKI.


Mit adott nekem ez az ember??? Teszed fel a kérdést, valószínűleg zokogva. Mindent. Azzal, hogy nem adott szinte semmit. Mert megtanított letenni az átlagos kapcsolati sémákat. Az átlagos kapcsolat miről is szól? Szedjük csak össze.


  • örökké együtt vagytok, amikor csak tudtok, szabadidőtök minden percét együtt töltitek, mivel is?  Tévézéssel, sétával, mozival, vacsorával, szexszel, gyerekneveléssel, dolgoztok, hajtotok, építetek egy anyagi központú életet, és amikor minden megvan, akkor a kapcsolat szükségszerűen kifullad, hiszen CSAK ANYAGI TÍPUSÚ DOLGOK TARTOTTÁK ÖSSZE.


  • amikor véget ér a kapcsolat, ami sok keserűséggel jár, sárdobálás következik, sok esetben megcsalás, hazudozás.


  • a fizikai szétválás tehát megvolt, a maga emberi és nem emberi nemében. Ezután következik a lelki szétválás. Ez fáj csak igazán. Rögzíted magadban azt az érzelmi mintát, hogy nem kell párkapcsolat, mert te úgyis csak csalódsz. Ennek megfelelően „tombolsz”. Vagy sok értelmetlen kalandba kezdesz, vagy látványosan elzárkózva aszkéta életet kezdesz el élni. Vagy ez vagy az. Nincs átmenet. Ez elképesztően szélsőséges, ráadásul sok ember ül át egyik fotelból a másikba, az új kapcsolatba magával viszi a régi kapcsolat hibáit, fájdalmait, lelki sérüléseit.


  • ez az egész egy mókuskerék-életet eredményez. Harminc éves korodra már kellően kiábrándult vagy, így pontosan tudod, hogy mit is várhatsz a kapcsolatoktól. Mit is?


Tehát a hagyományos párkapcsolat állomásai:



  1. Rózsaszín köd :) kezdeti fellángolás, az elején világmegváltó érzésekkel, valójában a hormonok áradása tölti ki a 80 százalékban vízszintesen zajló kapcsolatot. Boldogok vagytok, totálisan biztosak vagytok abban, hogy ebből házasság, gyerek lesz. Sok esetben lesz is, elvégre az ember lánya 30 évesen már meg kell házasodjék, és muszáj pár gyerek is, hiszen minden barátnője szült. Nem igaz? A párja pedig ki van téve a kapcsolat elején a kis apró női megjegyzéseknek, mint például:  de szép az az esküvői ruha….!!!! Jajjjj, de cuki az a kisbaba…de szeretnék én is ilyet…


A nő rámosolyog új párjára, azt hiszi, ezzel fifikásan megalapozza a következő negyven évet, közben fogalma sincs arról, hogy a teremtés koronáját a hideg rázza ki ettől. A férfiak másként működnek. Nekik idő kell. Ismerek olyan férfit, aki elég hamar adja a derekát egy házassághoz, és minden vágya egy gyermek. Az esetek nagy részében azonban férfitársaink csak azért bólogatnak bőszen a játszótéren olvadozó új partnerüknek, mert azt gondolják, majd-lesz-valahogy-addig-sem-veszekedünk.






  1. Szürke köd :) a kezdeti szép időszak után a rettegett szürke hétköznapok, büdös száj, büdös zokni, ki-mosogat-ki-főz időszak jön, megismerszik a másik valódi jelleme, amit a rózsaszín köd miatt nem láttál eddig. Sokan elkerülik ezt azzal, hogy nem költöznek össze, nyújtva az első szakaszt. Mivel a kapcsolat elérte a szürkületi zónát, már nem nyújt minden érintés boldogságot, nem olyan nagy dolog egy vacsora, egy mozi, egy szál virág, a férfi kezdi úgy érezni, bármit tesz, az a nőnek úgysem elég. Csak a nő könnyeit nézi, hisztijét, és értetlenül áll előtte. Nem érti, a nőnek mi a baja, hiszen ő mindent úgy csinál, mint az elején. MIVEL A KAPCSOLAT KIZÁRÓLAG A FIZIKAI SÍKON ZAJLIK, A FIZIKAI SÍK SÉMÁIT ELÉG KÖNNYEN ÉS HAMAR KIMERÍTETTÉK. NEM LEHET TÖBBET KIHOZNI BELŐLE. Ezért jön a gyerek projekt. Ha eddig nem volt összeköltözés, most aztán lesz. A nő hosszú próbálkozások után bejelenti, hogy terhes. A férfi örül, de belül ott van a félelem. Megfelel-e? Jó apa lesz-e? Felkészült?




  1. Baba és esküvő projekt :) Az adott társadalmi elvárásoknak megfelelően muszáj hozzámenni. Hogy néz már ki, ha nincs neve a gyereknek… Természetesen mindenképpen nagy esküvő kell, mert a barátnőknek is az volt. Csak egy picivel fehérebb ruha, csak egy arasznyival nagyobb torta, csak egy ezer kilométerrel délebbre szervezett nászút. Nem nagy ügy. Csak százötvenezerrel kerül többe, mi az.. Kitermeljük. Mert összetartozunk. Mert egy pár vagyunk, Isten és az Állam előtt. Hát persze. A nászútra már akkora a feszültség, lévén megnyirbálták a költségvetést, hogy a nászutak nyolcvan százaléka veszekedéssel végződik. Otthon a szürke köd vár, továbbra is, és a sárga csekkek. A babuci már a pocibanJ A terhesség áldásai közé tartozik a hányinger, a szex hol mellőzése, hol túlzásba vitele, a hormonok megbolondulnak, az addig is feszültségben lévő kapcsolatban a nő ismét a feszültséget generálja, ahogy a férfi is, akinek az jár a fejében, hogy a házasságok 90 százaléka válással végződik, de neki muszáj bebizonyítani, hogy van ellenpélda. A babának apa kell. Ő szereti a babát, szereti a párját. Még akkor is, ha a párja megváltozott, újabban egy számára ismeretlen másik nő lett belőle. Egy terhes fúria. Hát igen, terhes és nem várandós…nem kis különbség!!! Mert kiszolgáltatott. Mert támaszkodna a párjára, a Férfire. Aki majd eltartja, hiszen ő pár évig biztos, hogy nem tud visszamenni dolgozni. A sárga csekkek masszívabbak még a rózsaszín ködnél is, ráadásul itt ez a hitel is… muszáj volt. Nagyobb lakás kellet, és nagyobb autó. A férfi igyekszik / jó esetben..!!! /, meg kell hagyni. Lelkét kitéve dolgozik, vállalkozik, ügyeskedik. Este 18 óra meló után bedől az ágyba, nyolc hónapos terhes felesége mellé, aki nem tud mit kezdeni a tomboló hormonokkal és a szeretet iránti erős vággyal, de nem tehet mást, nézi alvó férjét és hálás. Telik-múlik az idő. Megjön a csöppség. Édes, ígéret a világnak. A nő átszellemül, ahogy annak lennie kell. Mindazt a szeretetet adja és kapja, amit a magát vérig hajtó férfi nem tud megadni, mert ott a nyomás. A hihetetlen nyomás. Meg kell felelnie, már hárman vannak. Dolgozni kell, csinálni kell. Eleinte még élvezi is. De amikor már a huszadik éjszakát nem tudja végigaludni, mert a baba sír, amikor már sokadjára fordul el tőle a felesége, mert újabban nem kívánja őt, ugyanis a legtöbb nő nem tudja az anyai és a női szerepet összeegyeztetni, nos, akkor jön el a pillanat, hogy a férfi felregisztrál egy társkeresőre. Eleinte csak azt írja oda: „barátot keresek”, azután rájön, hogy ezzel a szöveggel semmit nem ér el, és amúgy sem ezt akarja, vesz egy mély levegőt. „Szabadidő partnert keresek, kellemes időtöltésre, gyengédségre vágyom, adni és kapni is szeretek.” Magyarán, szex. Fizikai sík, ismét. Azt hiszi, hogy ezzel pótolja az életében tátongó űrt. Néha féltékeny a babára, mert a felesége a babát ölelgeti, nem őt, és ezért utálja magát. Még jobban, mint eddig.




  1. A HARMADIK. Eljut a kapcsolat a krízis szakaszába. A férfi talál egy vállalkozó szellemű nőt. Két magányos ember találkozása. Boldogság, de csak azokban a fél órákban, mert utána kínzó lelkiismeret-furdalás követi. A feleség persze gyanakszik. Nem hülye… elvégre. Lát, érez ezt-azt. Ráadásul, amikor fél év után rászánja magát a szexre, a férje mond nemet, pedig azt hitte, ezzel kegyesen visszaadja neki azt, amit eddig megtagadott tőle, és a férfi hálás lesz. Hát nem A férfi már rég máshol jár. Nem a feleség köti le. A harmadik köti le. Aki ad neki. Téves illúzió ugyan, hogy a szex elég ahhoz, hogy boldog legyen, de mivel mindenki ezt csinálja, mindenki ezt tartja jónak, mindenki így keresi a boldogságot, hát ő is így tesz. Ez van. A kapcsolat tönkre megy.




  1. Fekete köd. :( Itt már nincsenek érzések. Se szerelem, se szex, se semmi, amit bármilyen emberi kapcsolódásnak nevezhetnénk. Csak a fájdalom. Már harag sem, féltékenység sem, vita sem. Azokon túl vannak a 4. szakasz végén, amikor minden kiderült a harmadikról. A nő tűr, nem szól. Hagyja, hogy a férfi megcsalja. Végighallgatja a hazugságait, és szemet  huny. Nem érdekli. Mindent betöltő fásultság és életuntság, depresszió vesz rajta erőt. Vagy vészesen elhízik, vagy borzasztó soványra cigizi magát, nem alszik, nem eszik. Már azon is túl van, hogy próbálna a férfinek tetszeni. A fizikai síkon ez valóban kevés. Szörnyen kevés. Ez évekig mehet így, sőt 20-30-40 éven át is, mivel mindketten félnek szakítani. Képtelenek szembenézni azzal, hogy ez a kapcsolat bizony véget ért. Hogy lejárt a karma. Hogy nincs dolguk egymással, már többé nincs. De mivel nem akarják a 6. szakaszt, így évekig, évtizedekig húzzák, és akkor ragadnak benne az illúzióban. SOKAN FORDULNAK EKKOR HOZZÁM, MENTSEM MEG A KAPCSOLATOT. KÖSSEK. HA A KAPCSOLAT NEM IKERLÁNG KAPCSOLAT, HA NINCS DOLGUK EGYMÁSSAL, ÉN CSAK A 6. SZAKASZ  MEGÉLÉSÉBEN TUDOK SEGÍTENI!!!!!




  1. Szakítás. A fizikai síkon való elszakadás látszólag könnyen megy. Megegyeznek a házban, a gyerekelhelyezésben. Mivel sok a sérelem, a bíróságon adják egymásnak vissza az elveszett éveket, a fájdalmakat, nem négyszemközt, nem kulturált módon. Tehát vége. A nagyratörő élet-álomnak, a közös megöregedésnek vége.




  1. Épülés. A nő és a férfi éveket tölt azzal, hogy felálljanak a padlóról. Sokan ekkor fordulnak a spiritualitás felé, de sokan nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy egy élet omlott össze – látszólag. Valójában a fizikai síkra épített élet omlott össze. A fizikai sík csak a világ egyharmada!!!!Megint mások újabb és újabb kapcsolatokba menekülnek, újraházasodnak, új élettársi kapcsolat, újabb komoly tervek, élet-álmok. Nem veszik észre, hogy csak az  1-6-os szakasz ismétlődik újra-újra-újra és újra az életükben.


A FIZIKAI SÍKON LÉTREJÖTT HAGYOMÁNYOS PÁRKAPCSOLAT.


Ismerős? Jól van, cinikus voltam. De ha nem élezem ki ennyire a szavaimat, nem hatnak rád. Nem ébresztenek. Azt hiszem, így azért elég hatásos voltam :)


Most lássuk azt a bizonyos IKERLÁNG PROJEKTET.


Harminc körül jársz. Vagy túl vagy már jó pár hagyományos kapcsolaton, esetleg házasságon, gyerekeken, vagy nem. De te még mindig hiszel a szerelemben. Mert a hit és a remény az ember természetéhez tartozik. Felépültél. Vagy érdekel a spiritualitás, vagy nem. Ha igen, legalább érteni is fogod, mi történik veled. Ha nem, akkor értetlenül állsz az események előtt, amik úgy ragadnak magukkal, mint egy forgószél.


Sokan kérték tőlem, azt, amit most le fogok írni.


CSAK AZÉRT, HOGY FELOSZLASSAM AZ IKERLÁNG KAPCSOLATOK KÖRÜLÖTTI SZÜRKE KÖDÖT :)


Végre, a lényeg… :)


Az Ikerláng Kapcsolat jellemzői:


  • a felismerési szakaszban erős érzelmek, megmagyarázhatatlan misztikus energiák, olyasféle érzés, hogy nem te irányítasz. Most először nem. Isten irányít. Nem te.


  • olyan erős a fizikai vonzalom, hogy egy érintés lángra gyújt, végigszáguld az energia a csakráidon / te jó ég, mik azok????, ilyen is van? Energiaközpontok a testemben?? Atyaég. /


  • erős lelki közelség és együttérzés a másikkal mintha a lelke a lelkedben lenne


  • megmagyarázhatatlan ismerlek-téged-ezer-éve érzés, két találkozás után mindent tudsz a másikról


  • álmok, látomások, megérzések rohannak meg, azt sem tudod, hol áll a fejed, hol a szíved… a kettőt kezded összekeverni J Nem tudod eldönteni ugyanis, hogy az általad látott képek és látomások vajon valósak, vagy csak a fantáziád és vágyaid szüleménye.


  • hiányérzet, fájdalom, mindez annyira erősen, hogy úgy érzed, ez nem normális. Az eddigi kapcsolataidban ilyen nem volt. Ha lezártál valamit, hát lezártad. De itt nem megy. Miért??????


  • fizikai tünetek, fejfájás, hányinger, szédülés, végtagbizsergés, erős szívdobogás, álmatlanság, az alvásidő látványos csökkenése, evési szokások megváltozása, a fizikai test megváltozása /az arc sugárzik, elindul a fogyás, vagy a  test formálódása /.


  • ÁLLANDÓAN ÉRZED ŐT. MINTHA OTT LENNE VELED. KÉPEK IS KÍSÉRIK AZ ÉRZÉSEKET, LEFOGADOD, HOGY ÉPPEN MIT CSINÁL, HOL VAN, KIVEL VAN. Téged aztán nem tud becsapni. Ő is érzi mindezt, bár nem mondja, mert nem érti. Elhinni sem akarja, hogy ő érezhet egy másik embert.


  • telepatikus kommunikáció. Eleinte azt hiszed, megőrültél. Beszélni sem mersz róla. Hogy lehetséges, hogy éppen sétálsz a boltba, és Ő megszólal a fejedben ráadásul az ő hangján? Kérdéseket tesz fel, utasításokat ad, kér. Te válaszolsz neki, és a fizikai sík lassan-lassan visszaigazol. Ez tényleg működik!! Uramisten!! A párom telepatikusan kommunikál velem!! El se merem mondani senkinek, mert félek, hogy kinevetnek….!!


  • gyermekfogantatás. Akkor is, ha megütötted már a negyvenet. A legtöbb Ikerláng kapcsolatból nagy eséllyel születik gyermek, még akkor is, ha a páros tagjai erre elvileg már képtelenek lennének


  • intenzív tanítások egymás felé, szélsőséges, kiélezett konfliktushelyzetek, iszonyú erős lelki fájdalommal, és mindent betöltő veszteség érzésével kísérve. Újabb és újabb próbák, melyeket sorscsapásnak ítélsz meg, valójában álruhás áldások, melyek mentén a lelked minden eddiginél több karmát tesz le előző életekből.


  • magányosság, depresszió, elhagyatottság érzés, esetleg a szétválási szakaszban a depresszió olyannyira erős, hogy a páros mindkét, vagy egyik tagja öngyilkossági gondolatokkal küzd, mindez azért van így, mert a lélek már  követeli másik felét.


  • eufória, az előbbi ellentéteként. Világmegváltó érzések, mindent  betöltő boldogság és ragyogás.


  • művészetek iránti érdeklődés, önmegvalósítás, a gondolkodás gyökeres átformálódása, az embereknek való adás örömének felfedezése, ezzel együttesen egyre nagyobb elszakadás a fizikai síktól és annak minden berögzült sémájától


  • erősödő Istenhit, az Istenhez való fordulás nem  hagyományos formái meditációval, önfejlesztéssel, mások segítésével, spirituális programokkal


  • a spirituális képességek egyre intenzívebb bekapcsolása, tisztánlátás, tisztánérzés, tisztánhallás, angyalokkal való folyamatos kommunikáció, a mágia tiszta formáinak kipróbálása, ekkor már a fekete mágia taszít


  • a hagyományos kapcsolatok és hagyományos szexualitás abszolút elutasítása, a nem-kell-senki-ha-ő-nem-lesz-akkor-sem állapot, mivel a test és a lélek egyre inkább összefonódik benned, így a hozzád képest borzasztóan alacsony rezgésű hagyományos sémákat elviselni sem tudod


  • a kapcsolatot elemi szintű elutasítás kísérheti, családi, baráti körökben. Felüti a fejét már a kapcsolat elején a környezettől jövő manipuláció, befolyás, intrika, hazugságok és sok esetben a fekete mágia legdurvább formái is, az Ikerláng kapcsolatok legalább felében az egyik felet valaki más fekete kötéssel köti.




A holnapomon szereplő Ikerláng kapcsolatok állomásai, nem tőlem származó írás. Valaki átküldte nekem, egy angol szöveg fordításaként. Ezért most megkísérlem én is megfogalmazni ennyi idő tapasztalatai után a fázisokat.


Az Ikerláng kapcsolatok állomásai:




  1. A Villámcsapás – Felismerés- fizikai kapcsolódás. A fizikai síkon találkoznak az Ikerlelkek. Érzik, hogy ez nem átlagos, sőt, akkora az energia kettejük fizikai kapcsolódásában, amely már ijesztő. Fizikai kapcsolódás lehet egy kézfogás is. A lényeg, a fizikai síkon való találkozás. A két lélek erős közösséget érez a másikkal, érzi, hogy összetartoznak, a találkozást erős fizikai tünetek kísérik, remegés, bizsergés, hányinger, gyomorgörcs, ahogy fent is említettem, a csakrákon átszáguldó energia. Nagy-nagy beszélgetések, világmegváltó gondolatok, minden korábbinál intenzívebb szexuális élmény /ez utóbbi nem mindenkinek van a kapcsolat elején megírva, van aki évek óta ismeri az Ikerlángját, és még egy csók sem volt, ez attól függ, mi szolgálja a lélek fejlődését, mit írtak meg maguknak/. A két lélek összefonódik a kezdeti szakaszban, de megijednek attól, amit átélnek, tudatszinten. Hiszen a hagyományos kapcsolatokban ezeket nem élték meg, így vagy mindketten, vagy az egyik fél elmenekül. Nem lehet kijelenteni, hogy a férfi menekül, mert ez is attól függ, mit írtak meg maguknak. A kapcsolódás megkezdődik nem csak fizikai, hanem lelki szinten is. A spirituális fejlődés akkor is megkezdődik, ha a két lélek ezt nem akarja.




  1. Elzárkózás – fizikai elszakadás-lelki kapcsolódásA két lélek külön folytatja az útját, de csak fizikai síkon. Lélekben napról-napra erősebb a kapocs, még akkor is, ha fizikai szinten az egyikük totálisan elutasítja a másikat. Itt a legerősebb a manipuláció, a fekete mágia, az intrika és a hazugságok, ahogy a világ sötét erői megpróbálják a fizikai síkra rántani ezt az égben köttetett kapcsolatot. Ettől a felek szenvednek, a szenvedés és a fájdalom, a hiányérzet mindent betölt. Elképzelhetetlen mélységeket jár be a lélek. Túléli ugyan, de nem tudja kezelni. Depresszió, értelmetlen kapcsolatok keresése, sokan nyúlnak maguk is fekete mágiához, mondván a cél szentesíti az eszközt.. DE EZ NEM IGAZ!!! A FEKETE MÁGIÁRA NINCS MENTSÉG!! NEM MÓDOSÍTHATOD A SZABAD AKARATOT, AMI ISTEN LEGNAGYOBB ADOMÁNYA AZ EMBERNEK!!! A társáért zokogó lélek a mély fájdalommal tisztul meg az előző életek összes karmikus blokkjától, és tanulja meg a neki kiszabott leckéket. Más emberré válik, megtanul túlélni, felülemelkedni a folyamatos és kínzó fájdalmon és hiányérzeten, a fél-ember érzésen. Megtanul adni a környezetének, mert rájön, ez boldoggá teszi, és leköti az elméjét, mely szüntelenül a másik körül jár. Mivel a kapcsolat látszólag megszűnt, a fizikai síkon nincsen jele a lelki kapocsnak, így a befolyásoló személyek, és a fekete mágiát alkalmazó karmikus blokkoló személyek felhagynak a tevékenységükkel, gondolván, ők győztek.




  1. Önmegismerés-önmegvalósítás – a teljesség megélése. Ez a szakasz a túlélés kulcsa. Önmagadban teljessé válni, miután elfogadtad, hogy ő a nélküled élést választotta. /a fizikai síkon/ A lelkednek szüksége van a töltekezésre, és mivel ő megvonja az energiáit, ezért a környezetedben élőktől nyersz energiát, de nem energiavámpírként, ugyanis felfedezed ,hogy ha adsz, kapsz is. Így elkezdesz élni egy önmegvalósító életet, olyan tevékenységekbe fogsz, mellyel mosolyt és hálát csalsz a körülötted élők arcára, és mindennél többet jelent neked az, hogy áramlik feléd a szeretet energiája. Felfedezed a világot Nélküle. Rájössz, hogy így is lehet élni. Ami Őt illeti, Istenre bízod. Magadban keresed a teljességet. A hagyományos kapcsolatokat, a hagyományos szexualitást elutasítod, ami nem azt jelenti, hogy beteg vagy JSokkal inkább azt, hogy felülemelkedtél a hagyományos mintákon. Olyan emberekkel oldasz meg őskonfliktusokat, /akár előző életekből/, akikkel akár évtizedekig nem tudtál dűlőre jutni. Olyan dolgok okoznak apró örömöket és töltik ki a mindennapjaidat, amiket korábban elutasítottál. Nem érdekel a tévé, a hírek, a politika, a szomszéd kertje, a barátnőd új férje, az, hogy ki mikor szül, te miért nem. Nem érdekel a fogyasztói társadalom, nem jársz bevásárlóközpontokba, nem tesz boldoggá egy új I-Phone. Értékeled azonban a gyermeked mosolyát, a kutyád társaságát, a természet szépségeid, a madarak énekét, a tó hullámainak lágy fodrozódását, az Élet és az Erő áramlását fedezed fel, amit addig nem vettél észre. Rájössz összefüggésekre, az Ikerlángok szerepére a Földön /a Világvége és ami mögötte van c. írásom erről szól /.




  1. Spirituális ébredés - telepatikus kommunikáció – mentális kapcsolódás. A képességek ébrednek benned. Most már tudod kezelni őket. Elfogadod, hogy tisztánlátsz, tisztánérzel, tisztán hallasz. A látomások és álmok mindennapossá válnak, már nem lepődsz  meg egy eléd hulló fehér tollpihén, ami az angyalok jele, nem lepődsz meg folyamatosan ismétlődő számsorokon, amik angyali számok, hogy tele vagy  11-11-el, 13-13-al, 777-el,555-el, 222-vel, hogy ha az órádra nézel, az esetek többségében 11 11 van, vagy éppen 14 14, vagy  4 44, hogy ha látsz egy autót, annak biztos, hogy 333, 444, 111 vagy 888 a rendszáma. Egyre kevesebbet alszol, egyre egészségesebben étkezel, elutasítod az alacsony rezgésű táplálékot, a McDonaldsot messziről kerülöd, már a szagától is undorod van. A gyümölcsök és a zöldségek annál inkább kellenek a szervezetednek, leszoksz a cukros üdítőkről és a forrásvizet, ásványvizet részesíted előnyben. Az alvásidő azért csökken, mert állandóan a maximumon pörögsz, és alig várod, hogy felkelj és lásd a felkelő Napot. Újabban szeretsz sportolni, jógázni, úszni, futni, örömet okoz a mozgás, mindez a testeden is meglátszik. Az arcod sugárzik, ha végigmész az utcán, az emberek megnéznek. A magas rezgést érzik rajtad. Megszokottá válik, hogy a villamoson, a vonaton vadidegen emberek jönnek oda hozzád és öntik rád a problémáikat, te pedig tőled soha nem hallott mély bölcsességgel és nyugalommal kezeled ezt és válaszolsz a kérdéseikre egy többdiplomás szakember tudását is megszégyenítve. Mintha Isten beszélne belőled, úgy érzed. Ez is örömmel tölt el, nem teher. Odamész a koldushoz, holott korábban elmentél mellette, és téged boldogabbá tesz az a száz forint még nála is jobban. Az a pillanat. Amikor viszonzás nélkül adsz valamit. Ezzel párhuzamosan egyre több olyan ember talál meg, aki veled egy cipőben jár, és itt kezdődik csak az igazi ébredés, amikor rájössz, ez a jelenség bizony globális…!!! A társad nem veszik ki belőled. A lelkedben él és most már telepatikusan is kommunikál veled, tehát jelen esetben a lelki /asztrál-/ és gondolati /mentál-/síkon kapcsolódik hozzád. Ezt érzed és TUDOD, mert addig mész, addig olvasgatsz míg felfedezed, mi is történik veled. A társad felé elengedéssel vagy. Tudod, hogy egyszer visszatér, de már nem érdekel, hogy mikor, mert felfogtad, hogy mióta ő az életedbe lépett, hatalmas fejlődésen mentél keresztül.




  1. A Csoda - a Társad visszatér. A kapcsolódás mindhárom szinten /fizikai, asztrális, mentális/ megtörténik. Mostanra már tudod, hogy EZ NEM KAPCSOLAT, EZ KAPCSOLÓDÁS. A Társad nincs felébredve, ezért neki nem tudod elmagyarázni, de örülsz, hogy ott van, a régi érzések örvényként törnek elő, és a boldogság mennyei magasságokba röpít. A  két lélek visszatért az ego poklából és erre a reinkarnációra az egyesülést választotta, az Egylélek állapotát. Nagy a kísértés, hogy visszaess a hagyományos kapcsolat sémái közé, hiszen ezt tanultad meg korábban a kapcsolatokról. Mindent megteszel, hogy ő ne menjen el újra. Ezzel párhuzamosan ragaszkodni kezdesz hozzá, már-már betegesen rettegve, hogy újra élheted a 2.-es szakaszt. Nem akarod persze, de megtörténhet, ha túlzásba viszed a ragaszkodást, a másik felelősségre vonását, a másik állandó figyelését, a görcsösséget. ITT MEGTÖRTÉNHET AZ, HOGY VISSZAESTEK A 2-ES SZAKASZBA, ELFELEDVÉN MINDAZT, AMIT A 3-4ESBEN MEGTANULTÁL. A másik, mivel spirituálisan még alszik, a hagyományos keretek között értelmezi a kapcsolatot, és az egója egyre erősebb, minél jobban próbálod őt magad mellett tartani, és ezzel szinkronban a te egód is növekedni kezd. Itt vagy szétváltok ismét, mondván, még nem tanultátok meg a leckét /az esetek nagy részében sajnos ez történik, de a szakítás-kibékülés havi, vagy akár heti szinten megismétlődik/, vagy sikerül túljutni ezen, és a társadat az egódat letéve el tudod kezdeni spirituálisan ébreszteni.






  1. Az ego lerakása – összeolvadás. Az 5-ös szakaszban tehát évekig maradhattok, szakítva és kibékülve akár hetente, de ezzel még mindig nem vagytok boldogok, sőt, egymást kínozzátok. A fejlődést sok lerakandó karma is akadályozhatja, előző életekben is ezt csináltátok egymással. Amikor már nem bírod tovább, elkezdesz változni. Leteszed végre az egót. Abbahagyod a másik folyamatos lenyomozgatását, szekírozását, a görcsös ragaszkodással is felhagysz, átmenetileg visszatérhetsz a  3-4es fázisokba, erősítve és újjáépítve a lelkedet. Ekkor már minden szempontból arra készülsz, amire születtetek. Ezt ugyan nem érzékeled, csak azt, hogy ez iszonyú nehéz. Az egót lerakni annyit tesz, nem függeni. Nem függeni a másiktól. Függés mindaz, amit más érzéseitől, gondolataitól, tetteitől teszel függővé. Az ego lerakásáról írok az Ego és megbocsájtás című írásomról bővebben. Tehát, lerakod az egót. Elengedővé, türelmessé, elfogadóvá válsz, társad észreveszi, hogy már nincs mitől menekülni, és végre ő is megadja magát. A két lélek elveszíti a határokat, ami eddig akadályozta az összeolvadást. Eggyéváltok. A külvilágot teljesen kizárjátok, visszatér az atlantiszi ősbizalom, ősszeretet, őshit. A spiritualitásba ekkor már a társad is hajlandó belepillantani, így bevezeted őt ebbe a világba. A boldogság és a feltétel nélküli szeretet, a kettőtök közt áradó energia minden falat ledönt bennetek és körülöttetek. A béke és a harmónia árad belőletek. A rezgésetek igen magas, innen már nem eshettek vissza.




  1. Ragyogás, a küldetés teljesítése az Emberiség felé. Itt már felkészültetek és a küldetés útjára léptek. Tanító, gyógyító tevékenységeket végeztek, eleinte csak hobbiként, később már életcélként és a bőség is áramlik körülöttetek, amely már addigra nem pénzkérdés, mert rájöttök, az anyagiak halmozása nem okoz örömet, annyi mindig van, amennyi kell, viszont az embereknek való adás bőséget hoz, annak minden értelmezésében. Az angyalok megjutalmazzák az erőfeszítéseiteket, és látjátok, hogy mindenben szerencsétek van, közös életet tudtok teremteni, és másoknak is követendő példát adtok azzal, hogy ezt el tudtátok érni. Minden egyes nap a bolygó rezgését emelitek, eleinte tudattalanul, majd egyre tudatosabban, ekkor már társad is használja a spirituális képességeket.

No és Ő? Ő hogy éli meg?


Lássuk.




  • túl van már jónéhány csalódáson. Tele van a szíve-lelke fájdalommal. Megérkezel TE. Nem érti, mi ez a hatalmas ÉRZÉS, ez az energia, ez a remegés. Megijed attól, hogy ő ezt nem tudja irányítani, hogy valami olyasmi történik vele, amit eddig nem tapasztalt. Hát persze, hogy elmenekül, még akkor is, ha amúgy spirituális ember


  • szándékosan bántani kezd, hogy feledd el őt. Mindent meg is tesz ennek érdekében. Más kapcsolatokba kezd, keresve a hagyományos sémákat, amiket megszokott, hiszen fél a változástól, az újtól, a kezelhetetlentől, amit TE jelentesz neki, és úgy gondolja, ha mással van, talán el tud felejteni téged, és ha kellőképpen megbánt, talán végre te is leteszel már róla


  • te egy idő után feladod, és nem akarod őt elérni, tanítani, figyelmeztetni, háttérbe vonulsz. Nem keresed, elengeded, átadod neki az irányítást. Ő AZT GONDOLJA, NA VÉGRE. EZT AKARTAM. MOST AKKOR DOLGOZZUNK AZON, HOGY ELFELEJTSÜK. EZZEL SZEMBEN AZT ÉRZI, NEM TUD LETENNI TÉGED. NEM TUD ELFELEDNI TÉGED. FOLYAMATOSAN AZ ESZÉBE JUTSZ, BEVILLANSZ NEKI, A SZÍVÉBEN KEGYETLENÜL FÁJÓ ŰR VAGY, MERT NEM VAGY VELE. MAGA SEM ÉRTI, HISZEN EDDIG MINDEN ESZKÖZZEL MENEKÜLT, ELUTASÍTOTT, MOST MÉGIS Ő KERESI AZ ENERGIÁT, AMIT MEGVONSZ TŐLE. Létrejön az elutasítás szakaszában a lelki kapcsolódás. /ehhez az kell, hogy elengedd!!!!!/


  • mivel te már nem küldesz energiát, az ő lelke keresni kezd téged, és a gondolataival ér el. Ekkor jön létre a telepatikus kapcsolódás a lelki mellett. Ő beszél hozzád, és te beszélsz hozzá a gondolatok síkján. Halljátok és érzitek egymást.


  • az energia így kezd nőni egymás közt, most már egyensúlyban. Sem itt sem ott nincs többlet.


  • a késztetés, hogy megkeressen téged, egyre inkább nő benne, míg végül nem bírja tovább, és belép az életedbe. Akár évek múltán is. /az ő lelkének egyéni fejlődési tempójától függ, és attól, te milyen „gyorsan” éled meg a 3-4es szakaszokat/.


  • tehát visszatér. Ismét a hagyományos sémákat akarja érvényesíteni, de lassacskán belátja, ez nem működik. Elszakadni már nem tud. Elengedni már képtelen, így elkezd tanulni, méghozzá tőled. Itt fontos, hogy ezt belásd. Le az egóval :)


  • mivel semmilyen más módja nincs annak, hogy veled maradhasson, mint hogy spirituálisan felébredjen, így elkezdi. Eleinte nagyokat röhögve, amikor a csakráit nyitod, azután egyre átszellemültebben, végül átveszi a vezetést és lelkesen, boldogan most már meg akarja mutatni neked, ő mire képes.


  • az energiák kiegyenlítődnek, a lelke megnyugszik. Értékeli a kapcsolatot, a világnézete átalakul, átmegy az összes fázison, önmegvalósít, tanul, fejlődik, végig a kezedet fogva.


  • felfedezi, hogy adni képes a világnak, és veled szinkronban, totális összefonódásban meg is teszi ezt. A lelke átalakult, utolértétek egymást ebben a reinkarnációban.


Még mindig bizonytalan vagy, hogy Ő tényleg Ő-e? Akkor még néhány kiegészítő információ, csak hogy képben légy. Tudod, én vagyok a piros-tabletta-lenyomkodós Eszti Boszi J


Egy kis negatív energia:


  • miért plátói? ez olyan beteges


  • miért nincs itt, mire jó ez


  • miért nem jön már, meddig kell még várni


  • mikor történik meg a csoda, ez az egész lárifári kitaláció, spiri baromság


  • ezt az ember nem tudja elérni, én nem vagyok ilyen fene magasztos meg emelkedett


  • Isten nem szeret engem, sőt szerintem nem is létezik


  • nincs nekem ekkora hitem


  • nincs nekem erre időm


  • nincs nekem erre erőm


  • harmincnyolc éves vagyok és még nincs gyerekem, én nem tudok éveket várni, a Pista a szomszédból bezzeg elvenne


  • az összes barátnőm most megy szülni, ez szörnyű, én meg azt sem tudom, hogyan kell pelenkázni


  • én nem hiszek ebben az egész fejlődésben, mert én fejlődök, már a virágok szirmát is összefestegettem a kertben, még a fecskéket is megjelöltem, Ő még sincs sehol, miért nem tudunk már együtt fejlődni, miért kell ezt így csinálni


  • a szexuális életem a padlón, senkihez nem tudok hozzáérni, pedig az ajtóban állnak sorban egymást lökdösve, nekem egyik sem kell, csak Ő. Ez beteges. Elegem van. Lassan beteg leszek ettől, félek, hogy kijönnek a cisztáim. Ez emberkínzás, ez kegyetlen, miért várja Isten tőlem ezt???? Nem szereti az embereket, ha ezt akarja. De persze, nyilván nincs is. Csak ez a magyarázat.


  • a gyerekemet nem fogadja el, hogy lehet ő a Társam??


  • a testemet nem fogadja el, azért ment másik nőhöz


  • a lelkemet nem fogadja el, ezért menekült el


  • a koromat nem fogadja el, naná, hogy fiatal kell neki, ugyan már, mit akarok én tőle


  • ő nem az az álom pasi, aki kell. Nincsen egzisztenciája, nem is dolgozik


  • külsőleg nem a zsánerem, vannak jobb pasik is nála


  • nem tudom én az 3-7es fázisokat még tizenkétezer reinkarnáció múlva se végigcsinálni, én csak egy egyszerű ember vagyok, még hogy önmegvalósítás, na persze, és mégis miből fogok élni?????


  • a plátói, beteljesületlen iszonyú lelki fájdalmakkal járó kapcsolat nem szolgálhatja a boldogságomat, az csak a Büszkeség és Balítéletben működött. A Elfújta a szél-ben már kiviláglott a végén, hogy ez kamu.


A válaszok. Egy kis pozitív energiaJ


  • a plátóiság, a beteljesületlenség, a szexuális élet hiánya, a fájdalom, a hiányérzet és a sok akadály mentén fejlődik a lélek, és tanul meg elszakadni a hagyományos kapcsolatoktól.


  • mindenki arra lett teremtve, hogy először külön, majd együtt végigjárja az  1-7es fázist.


  • minden lélek arra lett megalkotva, hogy elérje a három szintű kapcsolódást és nem tudod megúszni ezt fájdalom nélkül, főként azért, mert közben sorban rakod le akarva-akaratlanul az előző élet karmikus blokkjait és ő is, ugyanúgy, akár akarja, akár nem átmegy ezeken


  • a sorscsapások és akadályok valójában próbák


  • Isten nagyon is létezik és nyakig benne van ebben a folyamatban, minden létező bölcs eszközzel tanít és terelget, és az egész olyan, mint egy videojáték, ha elbuksz egy szintet, visszaküld az elejére


  • a társad is végigszenvedi, és mindaddig, amíg nem tudja, mi történik vele, még nálad is sokkal jobban szenved


  • ti egymást gyógyítjátok mindenféle testi és lelki sérülésből


  • a gyermekedet, téged, a korodat és mindent, ami veled jár, elfogadja, ha letette az egót


  • csak addig keres más kapcsolatokat, míg be nem látja, nem azért nem tud nélküled élni, mert te magadhoz vonzod, két kézzel nyúlsz utána, hiszen te már rég nem keresed, hanem mert ez energia, és nincs választásotok, HISZEN EZT TI ÍRTÁTOK MEG MAGATOKNAK


  • a külsejét és életmódját elfogadod, ha lerakod az egót és belátod, hogy a kettőtök kapcsolata nem hagyományos kapcsolat, ne is akard ráhúzni a sémákat, mert nem megy


  • ketten alakítotok ki közös jövőt, minden korábbi berögződést eldobva, és ha a küldetés útján jártok, a bőség áramlik felétek.


  • a kettőtök közti energia és kapcsolódás át tudja hidalni a teret és az időt, az idő az Univerzumban nem létezik, csak az emberek fejében J a határidők meg pláne.


  • ez a kapcsolat adja a legtöbbet neked, és ezt be kell látnod, ha még nem látod, akkor rengeteget kell dolgoznod magadon.




Záróakkordként.


Az igazi élet nem ott kezdődik, hogy a párod este melletted fekszik és nézi a tévét. Nem is ott, hogy robotként termelitek a sárga csekkekre meg a hitelre a pénzt. Nem is ott, hogy minden percéről tudsz és mindenki álompárnak tart titeket.


Az igazi élet ott kezdődik, amikor megsimogatsz egy gyermeket, és gyógyító energiát adsz neki, teljesen mindegy, hogy hogyan, nővér vagy, mentős vagy, betegápoló vagy, vagy spirituális gyógyító vagy.


Amikor gyermeket vagy éppen felnőtteket tanítasz, de jól csinálod, és látod a tudni akarást csillogni a szemekben.


Amikor egy állatot fogadsz be, és ő a szeretetével gyógyít téged.


Amikor az erdőben sétálva rácsodálkozol arra, hogy te is e szépség része vagy, ide tartozol.


Amikor, ha ő távol van tőled, rá tudsz hangolódni, és megtalál lélekben is, ha szüksége van rád. Amikor már nem TE vagy hanem TI vagytok.


Amikor megérted, hogy A FIZIKAI SÍK CSAK VILÁG EGYHARMADA. OTT VAN MÉG A MENTÁL- ÉS ASZTRÁLSÍK, MELYEK UGYANOLYAN SÚLYT NYOMNAK A LATBAN, MINT A FIZIKAI. EGY GONDOLAT, EGY LÉLEK-ENERGIA UGYANOLYAN ERŐSSÉGGEL BÍR AZ ÉLETEDBEN ÉS AZ UNIVERZUMBAN, MINT EGY FIZIKAI TETT.

Ikerláng Tanácsadás:

jelentkezés idoponteszter@gmail.com

sms 0670 219 0269